Beszámoló a 2023. őszi II-es tanfolyamról - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Hűvös reggelre, szemerkélő esőre ébredtem tegnap, úgyhogy kicsit el is áztam, mire az Ukuleletanfolyam II. helyszínére érve mindent kipakoltam. Ezúton is köszönöm a korán érkezők segítségét, nélkülük nem tudtam volna ilyen gyorsan berendezni a termet. A tanfolyamot rögtön egy kis pengetéssel kezdtük, és rendhagyó módon csak ezután következett a bemutatkozás. Ezt követően megdolgoztattuk az agyunknak a ritmizálásért felelős részét, és némítási technikákat is tanultunk. Sok-sok akkorddal - közöttük a barré fogásokkal - is megismerkedtünk. Igazán nagy élmény volt számomra az a néhány dal, amiket összeraktunk. Köszönöm Erikának, hogy segítségemre volt egy kis fingerstyle-játékban, továbbá szintén hatalmas köszönet Csillának és Gyurinak a képekért. Sőt, Gyuri barátom néhány videót is készített, így egy rövid ízelítőt kaphattok a tegnapi szuper hangulatból.

Mint mindig, most is szeretném megüzenni a Tanítványaimnak, hogy amiről a tanfolyamon szó esett, és amiket pengettünk, gyakoroltunk, sok és sűrű is volt, de mindezekre az elkövetkező hónapokban építhetitek a gyakorlásaitokat! Csak türelmesen, rendszeresen (és persze minél többet) gyakoroljatok!

A tanfolyam végén a D'Addario - a világ egyik legnagyobb húr- és kiegészítőket gyártó cége - jóvoltából néhány ukulelés kiegészítőt sorsoltunk ki. Hatalmas köszönet érte a D'Addarionak!

Fogadjátok szeretettel a képeket és a videót!



Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/beszamolo-a-2023-oszi-iies-tanfolyamrol

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2020-07-29
FRISSÍTÉS: ugrás a Nyári ukueleltalálkozó 2020 blogbejegyzéséhez FRISSÍTÉS: ugrás az Ukuleletanfolyamok augusztusban blogbejegyzéséhez Augusztusban ukuleletalálkozót és ukuleletanfolyamot is szeretnénk szervezni. Bízunk benne, hogy nem szól...

Gáll Tamás 2022-06-04
Kettő akkordsort szeretnék nektek megmutatni a következő videóban. Ezeket néhány éve "fejlesztettem", mert untam, hogy a szokásos alapakkordokat pengetem le bemelegítésképpen vagy egy új hangszer kipróbálásakor. Az akkordsorokban kettő akkordalakzatot váltogatunk, és...

Gáll Tamás 2012-09-22
Ki hinné, hogy a frigyládát már több mint 31 éve fosztogatják? Igen, 1981-ben került a mozikba, és bátran állítom, hogy bármelyik mai akció/kalandfilmmel felveszi a versenyt. Négy Oscart (technikaiakat) nyert. A zenei Oscart elvitte Vangelis a Tűzszekerekkel (amitől idén...

Gáll Tamás 2021-01-29
Lassan vallási háború alakul ki magyar és külföldi fórumokon is azzal kapcsolatban, hogy első ukuleleként szoprán vagy koncert méretű ukulelét érdemes választani. Vagy esetleg tenort. Elhatároztam, hogy készítek egy blogbejegyzést és videót a témában,...

Gáll Tamás 2021-02-02
Egy hete és egy napja kértelek föl Titeket, Kedves Ukulelések, hogy segítsetek együtt megünnepelni a nemzetközi ukulele napot. Összesen 48 ütem pengetését kértem tőletek, és persze az erről készített videót. Izgalomban telt az elmúlt hét, lestem a postaládámat......

Gáll Tamás 2022-11-19
A mai hideg reggelen bepakoltam millió ukulelét és a többi szükséges cuccot az autóba, és mivel kicsit késve indultam, beletapostam a gázba, hogy időben a tanfolyam helyszínére érjek (és találjak parkolóhelyet). Néhányan épp akkor érkeztetek,...

Gáll Tamás 2012-09-20
Írhattam volna a címbe azt is, hogy az első lépések, hiszen az akkordok lefogásával és megszólaltatásával válik igazán hangszerré a kezünkben ez a kis remekmű, amit ukulelének nevezünk. Az akkordtanulás bizony egy olyan folyamat, amely sokáig tart, hétről...

Gáll Tamás 2023-01-02
Először is ukulelézésben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek! Remélem, mindenkinek jól teltek az elmúlt napok, és a szilveszteri fáradalmakat kezditek kiheverni . Legyetek szívesek megengedni, hogy az új évet egy kisebb fejlesztés bejelentésével...

Gáll Tamás 2019-10-21
Különleges ukuleletalálkozóra került sor, hiszen az Eldorado 25. születésnapja alkalmából kaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy tartsak workshopot. Ráadásul a végén az én mozdulataimon múlt, hogy kihez kerül egy gyönyörű ukulele, hiszen a sorsolásnál...