Élménybeszámoló az ukuleletanfolyamról - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Pedig azt hittem, hogy erről nem fogok írni, de egyszerűen nem bírom ki, annyira jó volt ! Tegnapelőtt kilenc nagyon lelkes kezdő ukulelés érkezett a Nyugati téri Alexandra könyvesház legfelső szintjére a nemrég meghirdetett ukuleletanfolyamra.

Szombat délelőtt 10 óra után pár perccel készen állt minden arra, hogy kezdjünk: székek, kottatartók, kivetítő, és persze Ti és az ukuleléitek! Gyors ismerkedést követően megtanultuk, hogyan tartsuk az ukulelét úgy, hogy ne ejtsük le, aztán dobként használtuk, hogy néhány alapritmust elsajátítsunk. A hangolás következett, és végre az első akkordokat is lepengettük, aztán egy-két dalt is összeraktunk. Igyekeztem úgy átadni a tudást, hogy az anyag töménysége ellenére mégis játékosan vegyük végig a feladatokat, és hangsúlyoztam a rendszeres, napi gyakorlás fontosságát, hiszen a szombati nap folyamán elhangzott rengeteg információ akkor érik hasznáható tudássá, ha napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra szorgalmasan - legalább napi 15-20 percet - az ukulelézésnek szántok.

Szeretném megemlíteni, hogy kedves barátom, Gyuri is beugrott a tanfolyamra egy rövid időre, így a Keskeny Megálló együttes 100%-ban képviseltette magát az eseményen. Eljátszottuk nektek kedvcsinálóként a When The Saints-et. Az volt a tervem, hogy a tanfolyam végén együtt, mindannyian ezt a dalt fogjuk pengetni, de végül nem maradt rá idő, viszont több más dalt - közöttük a Hotel Californiát - is előadtuk úgy, hogy mind a kilencen közreműködtetek! Nem semmi volt !

Örömmel olvastam a soraitokat a tanfolyamot követően e-mailben és Facebookon, jó látni, hogy az ukulelézéssel töltött nap pozitív élményként maradt meg bennetek. Tervezem a folytatást is, de biztosan csak jövőre. Addig is lesz időtök sokat gyakorolni  . Ha hiszitek, ha nem, nemcsak nektek volt jó élmény a tanfolyam, hanem nekem is, hiszen kilenc nagyon kedves újdonsült ukulelést ismerhettem meg, és a személyiségetek egy részét is megmutattátok, vagyis azt, hogy így ukuleléztek Ti.

Köszönöm, hogy eljöttetek: Anton, Orsi, Debbie, Rita, Aranka, Anna, Szilvi, Gábor és Brigi .

Hangolásra készülve:

Ismerkedés a hangológéppel:

"Mit nekünk a G-dúr?" 

Lényeg, hogy ne essen le az ukulele! 

És két akkordozás között kicsit pihenhetnek az ujjvégeink. 

Feladat 5 embernek...

...ugyanaz, ami négynek: a Let It Be-t összerakni és előadni. Rátok volt bízva, hogyan.

"...és akkor én játszom az A-mollt, Ti pedig együtt a G-dúrt!" 

Köszönöm még egyszer, hogy eljöttetek! 

Blogcímkék: tanfolyam

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/elmenybeszamolo-az-ukuleletanfolyamrol

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2019-03-29
Hét évvel ezelőtt írtam már egy bejegyzést erről a kiváló dalról, és most elérte a blogot az a hollywoodi trend, hogy a legsikeresebb blogbejegyzéseket újraírjuk és újraforgatjuk. Ez persze nem igaz, mert igyekszünk időtálló írásokat és...

Gáll Tamás 2018-10-11
Alapvetően idegenkedem a műanyag hangszerektől, lelki szemeim előtt mindig szépen megmunkált, fából és fémből készült mestermunkák lebegnek, úgyhogy kíváncsi voltam, milyen lesz kézbe fogni egy ilyet. Érdekes belegondolnom, hogy amikor boltokban járok, akkor sem próbálgattam...

Gáll Tamás 2012-10-28
Nevettél már zenén? Elmosolyodtál már azon, ahogy és amit játszik valaki? Bármilyen hangszeren. Zongorán. Dobon. És most nem a humoros videókra gondolok, ami azért mulatságos, mert az ember gyarló. Hanem azért csiklandozza a hasadat a kuncogás, mert valaki zseniálisan...

Gáll Tamás 2020-12-14
Ahogy a korábbi bejegyzésben olvashattátok, egy közös karácsonyi ukulelés produkcióra hívtalak Titeket, kedves Ukulelések. Azt kértem, hogy akinek van kedve, ideje, pengesse (és énekelje) el az Ó, gyönyörű szép kezdetű dalt, és a felvételt küldje...

Gáll Tamás 2011-12-30
Kedves Olvasóim és Kedves Ukulelerajongók! Ma lett egyéves a blog, köszönöm mindenkinek a kommenteket, lájkokat, e-maileket, biztatást. Sokkal többet értünk el együtt, mint azt gondoltam volna. Nagyon örültem annak, hogy rögtön az első évben bekerült a blog a Goldbenblog...

Gáll Tamás 2018-11-25
Idén már zengtem egyszer ódákat Caro Emeraldról, akinek a munkásságát nem lehet eleget dicsérni. A mostani "együttakkordozós" videón Caro Emerald egyik első slágerének - a Back It Up című dalnak - a kíséretét szeretném nektek megmutatni: Bármilyen...

Gáll Tamás 2021-10-17
A Dream a Little Dream az egyik örök kedvencem, nem csoda, hogy ez volt az egyik első dal, amit feldolgoztam immár 8 éve. Akkor persze kicsit máshogyan játszottam, kevesebb ujjtechnikával, amin azóta fejlesztettem, és elébiggyesztettem egy intrót is. Nem tökéletesen ugyanazt, ami az eredeti dalban...

Gáll Tamás 2023-05-26
A tavalyihoz hasonlóan idén is megkeresett David Chen, aki a 2023-as shanghai ukulelefesztiválon történő virtuális részvételre hívta meg a magyar ukulelés közösséget. Természetesen bárki mehet személyesen is, de nagyobb valószínűséggel a legtöbben...

Gáll Tamás 2021-08-18
A 60-as évek egyik legnépszerűbb amerikai együttesétől, a Creedence Clearwater Revivaltől egy újabb dalt dolgoztam fel, mégpedig a Bad Moon Rising-ot. A Proud Mary és a Have You Ever Seen the Rain mellett ez is a legnépszerűbb dalaik közé tartozik. Akik járnak ukuleletalálkozókra, megszokhatták,...