Pachelbel D-dúr kánonja - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Pachelbel neve lehet, hogy nem sokaknak ismerős, az általa komponált D-dúr kánon akkordjait azonban szinte nincs, aki már ne hallotta volna. Olyan akkordsort állított össze ugyanis ez a nagyszerű barokk zeneszerző, amely aztán millió más komponistát és könnyűzenék szerzőit is megihlette. Az abszolút jó értelemben vett fülbemászó akkordsorban olyan természetességgel következnek egymás után a hangzások, hogy az ember úgy érzi, mintha ezt a dallamot mindig ismerte volna.

Pachelbel egyébként egy tizennégygyerekes családba született, zenei tehetsége már kisgyermekkorában megmutatkozott. Ő a német barokk zene korának, a 17. század második felének egyik legjelentősebb orgonistája, zeneszerzője, akit Johann Sebastian Bach egyik legfontosabb előfutárának tekintenek.

Visszatérve a D-dúr kánonra mindenkinek javasolom, hogy csukja be a szemét, és engedje szabadjára a gondolatait, merítkezzen meg ebben a végtelen zenében:

A D-dúr kánon váza nyolc akkordból áll, és azért nem unalmas, mert a legkülönbözőbb hangszereket halljuk, amelyek változatos dallamot változatos ritmussal és díszítésekkel játszanak az akkordmenet fölé.

Az a jó tehát, ha minél többen összejövünk, pár perc alatt mindenki tudja memorizálni az akkordokat, és elkezdünk játszani... tényleg a végtelenségig lehet ismételni a nyolc akkordot, mégsem lesz unalmas.

Tehát: D, A, Bm (=H-moll), F#m, G, D, G, A

(Ugye nem felejtettük el, hogy külföldiék H helyett B-t használnak...)

Ha egyedül vagyunk, akkor is vegyük elő bátran az ukulelét, mert kiváló ujjgyakorlat ismételgetni ezeket az akkordokat, és közben tudjuk gyakorolni a pengetési módokat is (sika, akkordfelbontás stb.). Esetleg hívjuk segítségül az ikertesót, és alapítsuk meg a Pachelbel Brothers együttest.

Az elején van egy csúnya, megbocsáthatatlan tempóingadozás, majd még gyakoroljuk, csak ritkán találkozunk...

Blogcímkék: feldolgozás

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/pachelbel-ddur-kanonja

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2018-09-28
Engem is utolért a "minimánia", pontosabban mindig is érdekelt, vajon milyen pici ukuleléből lehet még értékelhető hangokat előcsalogatni. A történet "másik végét" gyorsan elintézhetjük, hiszen a bariton már inkább valóban egy kis négyhúros gitár. De...

Gáll Tamás 2020-09-22
FRISSÍTÉS: Kedves Érdeklődők! A vírushelyzetre tekintettel a tanfolyamokat elhalasztjuk. Bízom benne, hogy mihamarabb újra meg tudjuk szervezni a tanfolyamokat, addig is a szíves türelmeteket kérem. Köszönöm. Nemrég meghirdettem az őszi tanfolyamok időpontjait: 2020. október 17-én...

Gáll Tamás 2021-07-27
Ennek a nagyon kedves gyerekdalnak a dallamát szeretném nektek megtanítani. Ennél a gyerekdalnál nem az akkordozás a lényeg, így értelemszerűen nem is erre helyezem a hangsúlyt az alábbi videóban. A "Hol jártál, báránykám?" hangkészlete egy pentaton skála,...

Gáll Tamás 2022-01-10
Kedves (Leendő) Ukulelések! Az elmúlt hónapokban rengetegen érdeklődtetek az ukuleletanfolyamok iránt. Örömmel értesítelek Titeket, hogy a közeljövőben kettő tanfolyamot tartunk: Ukuleletanfolyam I. - 2022. február 6. (vasárnap) 9-16 óráig Ukuleletanfolyam II. - 2022. február...

Gáll Tamás 2011-04-18
Nem tűntem el, csak irdatlan mennyiségű egyéb elfoglaltságom van, így alig marad szabadidőm, amikor az ukulelézéssel és a bloggal tudok foglalkozni. Fantasztikus videót találtam, és úgy döntöttem, hogy ezt mindenképpen megosztom veletek. A videón egy iszonyatosan jó...

Gáll Tamás 2020-11-16
Nemrég megviccelt a technika ördöge (na jó, én voltam figyelmetlen), mert ukulelebemutató videót linkeltem be a Hull a pelyhes fehér hó blogbejegyzésébe. Így néhányan már láthattátok ennek a gyönyörű Lanikai ukulelének az ismertetőjét....

Gáll Tamás 2018-12-11
Nehéz kérdés - számomra legalábbis -, mit ajándékozzunk a szeretteinknek úgy, hogy hasznos legyen, érdekes legyen, újdonság is legyen és örüljön is neki a megajándékozott. Azt hiszem, alig akad olyan ajándék, amelyik mindegyik követelménynek...

Gáll Tamás 2020-12-30
Kedves Ukulelések! Öveket bekötni, hosszú blogbejegyzés következik! 2010. december 30. napja meghatározó volt az életemben. Ez a dátum azon kevés dátumok közé tartozik, amelyeket fejben tudok tartani . Ezen a napon élesítettem ugyanis az első blogbejegyzést...

Gáll Tamás 2011-07-14
Nem is titkolom, hogy a Beatles a kedvencem, annyira sokszínű, fantáziadús zenét komponáltak, dalaik megunhatatlanok. Ebben a bejegyzésben egy 1965-os számot dolgozunk fel. Ezt azon első Beatles-dalok között szokták említeni, amelynek - Lennon hatására - némi filozófiai...