Somewhere Over the Rainbow - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Amikor valaki rákérdez, hogy milyen hangszer van nálam, és elárulom, hogy ez bizony az ukulele, akkor rögtön elmosolyodnak, és azt mondják - "Ja, a Somewhere Over the Rainbow, ugye?" A dal története 1939-ig nyúlik vissza, amikor a klasszikus Óz, a nagy varázsló című film betétdalaként ("Over the Rainbow" címmel) megismerhette a világ ezt a kedves kis szerzeményt. Talán fogalmazhatok úgy, hogy a második virágkorát a híres ukulelés feldolgozának köszönheti, amely Israel Kamakawiwo'ole - isten nyugosztalja - nevéhez fűződik. Az ő nevét már kevesebben ismerik, azonban szegénynek testalkata azonban mindenkiben megragadt, így az arra történő utalással szokták emlegetni "IZ"-t. Elég az hozzá, 188 centis magasságához 343 kilós testsúly társult, ami végül légzőszervi elégtelenséghez és fiatalon (38 éves korában) bekövetkezett halálához vezetett. Pedig biztos vagyok benne, hogy még sok-sok zenével boldogíthatta volna nemcsak az ukulelés közösséget, hanem az egész világot. Egyébként próbáljátok ki bátran, keressetek rá gogliban arra, hogy "over the rainbow", és az "IZ"-féle videókat fogja és képeket fogja mutatni első helyen. Ez nem is csoda, hiszen jelen blogbejegyzés írásakor 1,5 milliárdos megtekintésnél jár a hivatalos videó.

A dal akkordjait ide kattintva tudjátok megnézni. Egyébként nem olyan rettenetesen nehéz, C, G és F mellé bejön még Em és Fm, és ezzel meg is volnánk .

A következőkben szeretném nektek megmutatni a dal versszakának akkordozós kíséretét és a fingerstyle-verziómat is, így remélem, kezdők és haladók is találnak hasznos információkat, tippeket a Somewhere Over the Rainbow feldolgozásához. Fogadjátok szeretettel a jó hosszúra nyúlt oktatóvideót (kicsit több lett mint 21 perc), illetve legalul külön videóban csak a fingerstyle-feldolgozás, és nagyon-nagyon boldog nőnapot is kívánok a blog hölgy olvasóinak .

 

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/somewhere-over-the-rainbow

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2011-01-05
Hogy az itt leírt információmennyiség töménységét oldjam, az egyik kedvenc ukulelés videót megosztom veletek (sok kedvenc van, időről időre lesz egy-egy ilyen "lazább" bejegyzés is). Azt a címet is adhatnánk ennek a videónak, hogy "Mire képes az ukulele?", pontosabban...

Gáll Tamás 2024-02-11
Múlt szombaton - az ukulele világnapja után egy nappal - 2024. február 3-án nagyon jó hangulatú II-es ukuleletanfolyamot tartottunk. Majdnem teltházas volt ez a tanfolyam, ezúton is köszönöm a töretlen érdeklődést a tanfolyamok iránt. A bemutatkozást követően...

Gáll Tamás 2020-11-30
Közös karácsonyi ukulelézésre invitállak Titeket, persze sajnos csak a virtuális térben, de bízom benne, hogy így is sok örömünk lesz ebben a közös "projektben". Egy olyan videó lenne a végeredmény, amelyben mindenki látszik,  hallatszik, tehát egy ukulelés...

Gáll Tamás 2021-06-26
Egy egyszerű szoprán ukulelét próbálhattam ki a Baton Rouge-tól. Rétegelt mahagóniból készült, és érdekessége a fejen körbefutó szegélyberakás, bár lehet, hogy ezt a díszítést hivatalosan nem így nevezik. Mindenesetre a fejen alkalmazott,...

Gáll Tamás 2015-11-19
Máris dekódolom a címet: a Kala nyolchúros, koafából készült, tenor méretű ukuleléjét jelzi ez a nagyon hosszú típusmegjelölés. Érdekes érzés volt először végigpengetni nyolc húrt ráadásul úgy, hogy az egyik közülük...

Gáll Tamás 2019-12-06
Lanikais sorozatunk következő részében egy koncert méretű ukulelével ismerkedünk meg, az FM-C-vel, amely a "Flame Maple" rövidítést és a koncert méretet jelöli. Ez az ukulele habos juharból készült, ennek köszönhetően percekig órákig gyönyörködhetünk...

Gáll Tamás 2021-12-19
Kedves Ukulelések! Ma meggyújtottuk a negyedik gyertyát is az adventi koszorún ... az év vége közeledtével mindig szoktam egy hosszabb-rövidebb bejegyzésben összegezni az évet, kérem, legyetek szívesek megengedni, hogy ezt idén is megtegyem. Többen kérdeztétek...

Gáll Tamás 2019-02-18
Többször hallottam, láttam már Tanglewood ukulelét, de mindeddig nem került sor arra, hogy kipróbálhassam. Most végre eljutott hozzám egy példány, melyhez egy lelkes olvasónk, Ádám közbenjárására is szükség volt. Azért is voltam nagyon kíváncsi...

Gáll Tamás 2013-05-24
Nagyon szeretem a latin zenét, órákig tudom hallgatni (és nézni) a varázslatos és érzelemgazdag dalokat (táncokat), amelyekből millió stílus alakult ki, és szerintem mindenki meg tudja találni a neki tetsző irányzatot. Kedvcsinálónak mutatok egy videót, melyben...